Barion Pixel
Állítható Asztal - ErgoDay 2022 Rendezvény

Első ErgoDay Rendezvényünk

Idén ősszel megrendeztük első ingyenes ErgoDay rendezvényünk a mobilitás és az edukáció jegyében. A rendezvény a budaörsi PostArt Rendezvényközpontban kapott helyet, amit nagy izgalommal vártunk. Az ingyenes eseményünk jelszava ezúttal is az volt, hogy #Álljfelazegészségedért! Leginkább arra szerettük volna felhívni a résztvevők figyelmét, hogy hogyan tudunk egészséges munkahelyet teremteni és hogyan dolgozhatunk fájdalom nélkül.

ErgoDay Rendezvény Előadó

A rendezvény fő előadója Bodó Dávid volt aki egyetemi oktató és egyben ergoterapeuta edző is. Dávid a Pécsi Tudomány Egyetemen Testnevelés és Sporttudomány Karán szerzett BSc diplomát 2012-ben, majd 2015-ben MSc diplomát, mint Testnevelő-Edző.

Ezt követően folytatta tanulmányait a PTE Biológia és Sportbiológia Doktori Szakán. Ezen a szakon a saját testsúlyos edzés mozgásszerkezeti paramétereit és a szervezetre gyakorolt kevésbé ismert hatásait kezdte el kutatni.

Mozgásreceptek bemutatása

Az ErgoDay rendezvényünk közös célja, hogy azoknak kínáljunk megoldást, akik az idejük nagy százalékát monitor előtt töltik.

Ez a fajta tartós ülő testhelyzet tankönyvi példa arra, hogyan okoz mozgásszervi panaszokat a test különböző tájékain.

Kerekasztal és ingyenes masszázs

Az ErgoDay Rendezvényünk ízelítőt adott többek között a munkahelyen is elvégezhető néhány perces mozgásgyakorlatokból. Megtudhattuk hogyan üljünk és álljunk helyesen, sőt még egy alapos masszázsban is részt vehettünk!

Bemutattuk továbbá azokat a javasolt irodai ergonómiai eszközeinket, aminek segítségével fájdalommentesen dolgozhatunk.

Többek között a BeActive Elektromosan Állítható Asztalaink, Álláskönnyítő szőnyegeink és Ergonomikus irodai székeink, amiket természetesen lehetőség volt ki is próbálni az eseményen.

#Álljfelazegészségedért

Az edukációs előadásokat követő ebéd után interaktív módon volt lehetőség beszélgetni az előadókkal és szervezőkkel. Kötetlenlen kerekasztal beszélgetés formájában mindenki megoszthatta kérdéseit, tapasztalait és ötleteit.

Az irodai ergonómia ugyan már jelen van Magyarországon is, de még elenyésző számú cég fektet kellő hangsúlyt erre a területre.

Ebben szeretnénk mi egyre nagyobb szerepet vállalni, hogy edukálni tudjuk az erre nyitott cégek képviselőit és dolgozóit.

Célunk a hátfájás nélküli élet igéjének terjesztése. Hisszük, hogy minden irodista megérdemli az egészséges munkakörülményeket, a munkáltató pedig hosszú távon nagyobb teljesítményre számíthat a befektetésért cserébe.

Az Ergoday Rendezvényen felvértezett tudással kifejezetten ajánljuk a tapasztalataink bevezetését minél több munkahelyre.

Ehhez prémium minőségű termékeink szavatolják a garanciát, hogy a munkavégzés eredményesebb, a munkából történő kiesés pedig kevesebb legyen.

Írtak rólunk! Kattintsd ide, hogy elolvashasd a témába vágó cikket, amely a Munkahelyi Ergonómiáról szól.

Tekintsd meg termékeinket szaküzletünkben hétköznapokon 9 és 17 óra között!